Rólunk



Peter’s Pasta – olasz tészták, magyar lélekkel

Hrubos Péter vagyok, a Peter’s Pasta alapítója. Köszöntelek honlapomon. 



Már 4 évesen tudtam, hogy szakács szeretnék lenni, és ez az idő múlásával csak erősödött, majd álmomat meg is valósítottam.

Ezt követően 25 évet töltöttem konyhán és a vendéglátásban, megjártam a ranglétra minden fokát, majd 2017 márciusában megnyitottam a Csepel-sziget első tésztázóját Szigetszentmiklóson. Ez az első Peter’s Pasta. Célom az volt, hogy gyorsan, frissen, a vendégek szeme láttára készítsem el a legfinomabb olasz tésztákat – eredeti olasz alapanyagokból – úgy, hogy azokba belecsempésszem a finom magyar ízeket is. A nyitás után fél évvel bővítettem palettánkat a házhozszállítás-szolgáltatással, először Szigetszentmiklóson és Halásztelken, majd később – hála a magas érdeklődésnek és kedves Vendégeink elégedettségének – Csepel, Szigethalom Tököl, Taksony és Dunaharaszti területén. Mindezt saját futárok biztosítják, a rendelésfelvételt pedig kedves, segítőkész, felkészült diszpécserek bonyolítják, akik ismerik törzsvendégeink igényeit, és készséggel állnak új Vendégeink rendelkezésére. 

A sikereken felbuzdulva 2020 augusztusában a Peter’s Pasta megnyitotta második éttermét Zuglóban, a koronavírus-járványhelyzet kellős közepén, amelyet egy kedves és régi barátommal építettünk fel saját kezünkkel, és szívvel-lélekkel üzemeltetjük, hálásan azért, hogy ott is egyre több kedves Vendéget üdvözölhetünk. Fontos volt számomra, hogy stabil személyzettel dolgozhassak együtt, és ez meg is adatott: kollégáink között többen vannak, akikkel sok évet dolgoztam együtt, és követtek engem a saját vállalkozásom megalapításakor. Mivel rengeteg szeretet kapunk Vendégeinktől, és nem csak ezért, hanem mert elkötelezettek vagyunk minden nemes célért, több alkalommal támogattunk jótékony célokat, többek között a Piros Orr Bohócdoktorok áldozatos munkáját, az egészségügyi dolgozókat, és minden „hétköznapi hőst”, akik észrevétlenül segítik mindennapjainkat. Hálás vagyok, hogy meg tudtam valósítani az álmaimat; ezt köszönhetem Nektek, és kollégáimnak. Az a célunk, hogy a jövőben is mosolyt csaljunk arcotokra finomságainkkal, azzal a pozitív és kedves hozzáállásunkkal, amely mindig is jellemzett bennünket. Bízom benne, hogy hamarosan találkozunk! Várjuk rendelésed telefonon vagy honlapunkon, illetve az étteremben személyesen. 


Üdvözlettel: 

Hrubos Peti és a Pasta Csapata